Plymouth és Dublin

Írország és Anglia is már régóta ott szerepelt a "hamarosan megnézem" úti listámon, de azt sohasem gondoltam volna, hogy pont az EVS-em ideje alatt fog valósággá válni. Nos, hogy is történhetett ez...
Az első akadozó pillanatoktól kezdve (mentor nélküliség, projekt kavarodás) megpróbáltam igazán pozitívan és barátságosan hozzáállni a történésekhez körülöttem. Csak remélni mertem, hogy ez mások számára is érzékelhető volt. Nem igazán tudtak -valószínűleg nem is akartak- olyan feladatot adni, amit ne vállaltam volna el örömmel és ez nagyon tetszett nekik.

Talán mindez segített hozzá (kicsit még az angol tudásom is és hogy a gyerekekkel is elég jó kapcsolatba kerültem), hogy az iskola igazgatóhelyettese -aki a teljes nyelvi részlegért is felelős- megkérdezte, hogy lenne -e kedvem harmadik kísérőként vele és egy másik tanárral elkísérni a már egyik általam jól ismert osztályt Plymouth-ba. Örömömet palástolva: igent mondtam. Az angliai útra április elején került sor de aztán alig egy hónap múlva már Dublin felé hajóztunk egy általam kevésbé ismert, különböző osztályokból származó 50 fő csoporttal és másik három angol tanárral.

Angliai kiruccanásunk inkább hasonlított egy iskolai kiránduláshoz, az írországi pedig pusztán egy turisztikai eseményhez. Busszal utaztunk mind a két esetben a kompig Bretagne-on át. Plymuth-ba 6 órán keresztül ringatóztunk a vízen míg Írországba ez egy egész éjszakát vett igénybe. Az én feladatom mind a két csapat koordinálása volt és még mindig az angol nyelven való beszélésnek a promótálása. Ha a tanároknak plusz segítség kellett: ott voltam én, ha valakinek valami baja volt: ott voltam én, ha csak vigyázni kellett a gyerekekre: ott voltam én! ...és szó se róla ezek a feladatok is nagyon tetszettek!!!

Mind a két kiránduláson családoknál voltunk el szállásolva és náluk étkeztünk is. Angliában a gyerekek minden nap délelőtt angol nyelvleckéket kaptak és délután szabad foglalkozást. (Persze mindig a bevásárlóközpontokban kötöttek ki, vásárolva...)
Írországban nem voltak nyelvleckék, sőt jól szervezettség sem (a tanároknak köszönhetően) csak gyönyörű helyek (az íreknek köszönhetően).
Sok beleszólásom nem volt a dolgokba -nem is vágytam rá- de nagyon izgalmas tapasztalat volt mind a két kirándulás és ismét sokat tanultam!

Íme pár kép Plymouth-ból:

...és néhány Írországból:

Az áprilisi "mid-time training"

Az én esetemben kicsit elkéstek a "middle" tréningre való meghívóval és már alig egy hónapom volt hátra a projektből. Sebaj, ha hívtak, én mentem:)
Jó sokat utaztam hiszen az ÉNY-on fekvő Vannes-ból egész Dél-Franciaországig utaztam a csodaszép mediterrán kisvárosba, Sommiéres-be.

Megérkezésem után, teljesen véletlenül egy nagyon kedves magyar lánnyal, Ágival kerültem egy szobába. A hely nagyon kellemes volt és a részvevő önkéntesek szépen gyülekeztek. Azt hiszem nálam már a kezdés is rosszul sült el, megérkezésem után rögtön közöltem: én nem beszélek franciául. Szó se róla, nem örültek nekem. Volt egy olyan érzésem, hogy az ezt követő 3 napban nem én leszek a kedvenc önkéntesük... így is lett...:)

A tréning ismét a már -szerintem- ezerszer megbeszélt kérdésekről szólt, mi több kevésbé izgalmas játékokról. (Meg kell említenem voltak, akik tökéletesen az ellenkezőjét állították a történtekről, ergo minden csak beállítottság kérdése.)
A hihetetlen unalmam ellenére nagyon örülök, hogy részt vettem ezen a kis összeröffenésen is, mert nagyon kedves és jó barátokra találtam a meghívott önkéntesek között.

Ha már nagyon elegünk volt, mi több még szabadidőt is kaptunk, magunk szerveztünk sétákat a városban és szórakoztattuk egymást. Hihetetlen élmény volt írek, moldáviaiak,görögök, örmények, németek, spanyolok, lengyelek és angolok társaságában tölteni ezt három a napot, igazán sokat tanultam tőlük, róluk és még talán magamról is...

A projektem ...amilyen lett!

Bárhogy is alakult, ennél jobban nehezen sikerülhetett volna. Végül igazán interaktív és mozgalmas heteknek néztem elébe, aminek nem túl sok köze volt az eredeti projekthez:
A napjaim mindig más időbeosztás szerint működtek. Majdnem minden nap osztályokba látogattam el, ahol megpróbáltam a gyerekeket rábírni némi angol beszédre és mesélni arról, hogy miért is jó utazni, nyelveket tanulni, önkénteskedni és mi is az az Európai Unió. Minden segítséget megkaptam az előadásokhoz és nagyon élveztem őket. (Szívesen megosztom ezeket az anyagokat bárkivel, akinek hasznára válna a jövőben...nyugodtan írjatok!)
Aztán ahogy teltek múltak a hetek már sem a gyerekek, sem én nem tudtuk, hogy tulajdonképpen ki is vagyok én...Egy lány aki csak bejár ide múlatni az időt? Egy jó beszélgető partner? Egy tanár? Sokáig nem is derült fény minderre, de fölösleges is lett volna boncolgatni a kérdést hiszen nagyon élveztem a mindennapjaimat...